Pécsi Evangéliumi Karitatív Szolgálat

Támogatom

Többet erről

A város jólétén munkálkodunk

A Pécsi Evangéliumi Karitatív Szolgálat (PEKSZ) 14 helyi keresztény gyülekezet közös kéznyújtása a Pécsen élő mélyszegénységgel küzdő családok és rászorulók felé.

A tizennégy helyi keresztény gyülekezet összefogásával létrejött, a mélyszegénységben élő pécsi családok megsegítését célul kitűző Pécsi Evangéliumi Karitatív Szolgálat -PEKSZ- tevékenységét a koronavírus okozta szükséghelyzet hívta életre: 2020 májusban alakultunk, és az év végéig több tonna élelmiszert osztottunk ki a rászorulóknak.

A város jólétén munkálkodunk, és elkötelezetten szeretnénk segíteni Pécs bajba jutott és mélyszegénységben élő lakosait.

önkéntes

pécsi család számít hónaponként a segítségünkre

tonna élelmiszert adományoztunk 2020-ban

Támogass te is egy pécsi családot

Egyszeri adománnyal

Örömmel fogadunk egyszeri felajánlásokat szervezetektől és magánszemélyektől egyaránt.

Önkéntesként

Nagy szeretettel vesszük önkéntes segítséged a csomagok összeállításában, vagy a családokhoz való eljuttatásukban.

Rendszeres utalással

Havi néhány ezer forint utalással kiszámíthatóvá és fenntarthatóvá teszed azt a tevékenységet, amit a pécsi családokért teszünk. Köszönjük, hogy rendszeres támogatónk leszel.

Ajánlással

Mesélj másoknak is Rólunk, add tovább a hírünket, ezzel növeled annak az esélyét, hogy Ők is segíteni tudjanak olyan pécsi családoknak, akik igazán rászorulnak arra.

PEKSZ programok

Munka keresés

Nagy örömünkre szolgál, hogy közreműködésünkkel két olyan családfőnek is sikerült munkát találnia, akik a koronavírus miatt vesztették el korábbi állásukat.

Egy szatyor szeretet

Minden hónapban kiosztunk 50 db, egyenként kb. 10 kg-os tartós élelmiszercsomagot rászoruló pécsi családoknak. Ezek a szatyrok többek között lisztet, olajat, cukrot, rizst, tésztát, tejet és különböző konzerveket tartalmaznak.

Az ünnepi csomagokat kiegészítettük még édességekkel, gyümölccsel, gyermekbibliákkal és társasjátékokkal, hogy a kisebbeknek ezzel is örömet szerezzünk.

Segítség a Covid osztály dolgozói számára

A Covid-osztályon dolgozók köztudottan rendkívül leterheltek, túlóráznak, sokszor szünet nélkül végzik munkájukat, ezért frissítők és gyorsan fogyasztható ételek jelentik számukra a legnagyobb segítséget.

Örömünkre szolgált, hogy többek között kávé, tej, tea, gyümölcslé, keksz, müzliszeletet és zabkását tartalmazó adományokkal kicsit hozzájárulhattunk a felfrissülésükhöz, míg ők nap mint nap kitartóan helytállnak.

Legyél te is önkéntes

Mit jelent a PEKSZ-nél önkéntesnek lenni?

50 önkéntesünk tartós élelmiszerek beszerzésével, csomagolásával, osztásával, adminisztrálásával, szervezéssel és kommunikációs tevékenységekkel járulnak hozzá működésünk sikeréhez.

Örömmel vesszük, ha valaki csatlakozni szeretne önkéntesként a fenti feladatokra.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy értesülj a legközelebbi megmozdulásunkról, a következő adományosztásról, mikor szükségünk lesz segítségre.

Gyakori kérdések

Információk a PEKSZ-ről

  • 14 gyülekezet közös szolgálata
  • a COVID szülte veszélyhelyzetre válaszként
  • Nem csak a COVID idejére
  • Elkötelezetten segítjük a pécsi családokat és a nehéz helyzetben levőket.
Hogyan tudom támogatni a PEKSZET?

Válaszok hamarosan….

Tartós élelmiszer/zöldés/gyümölcs adományt hozhatok?

Válaszok hamarosan….

Ki lehet önkéntes?

Válaszok hamarosan….

Csak gyülekezeti tagok ajálhatnak a programba?

Válaszok hamarosan….

Jelentkezhetek önkéntesnek csak egyszeri alkalomra?

Válaszok hamarosan….

Keress minket bátran a kérdéseiddel!

8 + 8 =